Alkotóműhely: Keresem magamat (vers)

Naphosszat nézem a kártyákat...
olvasom a horoszkópokat...
elemzem a bennem élő alakokat...
egyre csak keresem magamat...

Lelkem olyan akár egy apátság...
halkan visszhangzanak az imák...
az érzelem húrja megremeg...
Kerülj kérlek most beljebb...

A váram romantikus de egy erőd...
mely megvéd és ha kell ad erőt...
Titkos fegyverek a falakon lógnak...
de csak a vár népének látszanak...

Fogadóteremben a kalandor,
van mikor dorombol de karmol...
ő aki prédára les, szívet keres...
hogy a szerelmet megélhesse...

Kincseim közt ott a vérfarkas,
ki megvéd mindentől, mindenkitől,
be nem enged senkit, féltésből...
minden reményemet leigázta..

Kedélyes királyné ül kincsei közt,
óbort kortyolgat egy jóbaráttal...
A jóbarát igazából egy hírvivő,
ki sosem mozdul kényelemből...

A fórumon a király kereskedik,
mindenről elsőre tudnia kell...
de csak a fülledt lapok érdeklik...
ő csak ilyen információra éhezik...

A hadvezér a szavak embere...
nem kedveli a harcot sem erőszakot...
Szóval el lehet intézni! -ez az elve...
Szíve szerint mindennel kereskedne...

A családi tűzhelynél szép teríték vár...
Asztalon gőzölög már minden finomság...
Itt megnyugodna minden magányos lélek...
Mert testnek és léleknek is bőven jut étek...

A trónon senki nem uralkodik...
nem osztogat parancsokat...
Üresen áll a szoba, de csillog...
Aki itt él, az mindenki előtt villog...

A násztoronyba érkezvén látom...
a nászágy szentély igazi templom...
hiányzik belőle királyném s királyom...
a szoba magányosan üresen kong...

A katakombámban régmúlt sejlik...
a varázslóm és a régi király kísérletezik...
A régi király vesztébe nem nyugszik bele...
ekkor vigaszt nyújt neki a mágia üstje...

Az akadémia csak beavatottaknak van...
Mert mások előtt bezárul az ajtaja...
A vén mágus néha ide is átlátogat...
hogy okítsa az ígéretes utódokat...

Újító eszmékkel találkozunk itt...
egy feltaláló osztja meg ötleteit...
A főtorony irodájába néha átugrik...
és ihletével minden szabályt felborít...

A táncteremben csak kevés ember van...
de nekik itt nagyon fontos helyük van...
minél komolyabbak és fontosabbak másnak...
annál kedvesebbek ennek a furcsa várnak...

Egy szellem szálldos az emberek között...
rekedt hangján morcan figyelmeztet...
Ő a vaskalapos kísértet, kitől megijedek...
Azt súgja: "Lágyíts meg a szívedet!"

A templomban látom mi az én feladatom...
mit adtál te nekem, miért kellett találkoznunk...
Titokban a kolostor szürke falai között...
Titkolnom kell hogy ide szerelem költözött...

Vallásom felé fordulok és igét hirdetek...
mert legfontosabb az őszinte igaz szeretet...
s ezt bármikor bárhol megteheted...
akár otthon is miközben kémleled kék eget...

Lelkem mélyében hordom én terhemet...
melyhez szívem ragaszkodik, el nem enged...
a felszínen kalandok csak ideig érdekelnek...
Pénz, étel és kincsek ki nem elégíthetnek...

Lelkem mélyében hordom én terhemet...
de itt nincs semmiféle rút kísértet...
imádkozni jövök, s hálámat mutatom...
amit igazán érzek azt nem adhatom...


Esperantina De Amoro