Lelkivilágunk lakói

Fel- és lehúzó örvények

A levegő jegyek sok mindenben hasonlítanak egymáshoz, tehát elvileg az Ikrek, a Mérleg és a Vízöntő közeli rokonságban állnak. A Mérleg megszerzi a szellemi javakat és a kapcsolatokat (kardinális), a Vízöntő megtartja, magába építi a szellemi javakat és a kapcsolatokat (fix), az Ikrek pedig átalakítja, felhasználja és csereberéli ezeket (labilis). Hasonló energiákat mozgósítanak a személyiségünkön belül, és egy közösségen belül is. De vajon tényleg harmonikusabbak leszünk attól, hogy csupa levegőből állunk, és valóban példásan együtt tud élni/működni egy csupa levegős csoport?

Az azonos elemhez tartozó figurákat testvéreknek nevezzük a KaSztellában, mivel nagyjából 120 fokos harmonikus, simán áramló, erősítő fényszögben állnak egymással (trigon). De pont az a bökkenő, hogy a hangsúly az erősítő jelzőn van. A testvéri viszony nemcsak az előnyöket, hanem a hátrányokat is felerősíti, ez által létrejön egy "túldominálás", egy hatalmas nehézségi erő, vagy mondhatjuk úgy is, egy örvény, amely felfelé és lefelé is szippanthat bennünket. Ez különösen akkor érződik, ha egy családban egy elem mindhárom tagja jelen van - mondjuk az apuka Vízöntő, az anyuka Mérleg, a gyerek pedig Ikrek. Egy ember személyiségén belül (horoszkópjában) akkor van "túldominálás", ha lakik bennünk Ikrek, Mérleg és Vízöntő karakter is. Ha pontos fényszögkapcsolat is van hármuk között, egy jókora háromszög jön létre, amelyet az asztrológia nagy trigonnak (királytrigonnak), a KaSztella nagycsaládnak hív.

A levegő jegyek örvénye tornádóként emelhet fel és húzhat le minket. Ha az Ikrek sokszínűsége, nyitottsága, tanítási és üzleti érzéke építő módon működik együtt a Mérleg egyensúlyteremtő vágyával, alkalmazkodási hajlamával, fejlett esztétikai érzékével, illetve a Vízöntő újító eredetiségével, közösségi szellemével és hajthatatlanságával, rendkívüli eredményeket érhetünk el szellemi téren és az emberi kapcsolatok terén. A tornádó azonban lefelé is nyomhat minket, ha a levegő jegyek negatívan hatnak egymásra. Ilyenkor az Ikrek szétforgácsolódik és megbízhatatlanná válik, a Mérleg önállótlan és megalkuvó lesz, a Vízöntő pedig elszáll a valóságtól, beleragad a lázadásba és teljesen elszigetelődhet.

Miért van szüksége a levegő testvériségének a többi elemre? A tűz abban segít nekik, hogy szenvedéllyel vessék bele magukat tevékenységeikbe és kapcsolataikba, vagy adott esetben ki tudjanak törni egy eszme ördögi köréből. A föld támogatásával mélyrehatóbban és felelősebben kezelik az információkat és a kapcsolatokat, gyakorlatiasabbá válhatnak. A víz belőlük is az érzelmeket hozza felszínre, szerteágazó figyelmüket a lélek, az otthon, a meghitt kapcsolatok és a család felé irányítja.



Utoljára a víz testvériségét fogjuk taglalni.