Lelkivilágunk lakói

Egy KaSztella-baba története

Dia meddőségi problémával jött el KaSztellás Családállításra. Horoszkópja szereplőit élő emberek elevenítették meg egy csoportban, akik nem tudtak semmit a háttértörténetéről. Az asztrológus a születési képlet alapján kiválasztotta, kik benne a kulcsszereplők, a szülött pedig beállította őket olyan pozíciókba a csoporton belül, amelyet megfelelőnek érzett. Ezután a szereplők spontán kezdtek el viselkedni, mozogni, akár beszélni is, engedték a csoport dinamikáját, az erőteret magukra hatni. Végül a családállítás-terapeuta segített oldani és kibogozni a kialakult helyzetet.

A témát elsősorban a Királyné (Hold) képviselte, mivel Birodalma (aszcendense) Rák, és ennek a jegynek az ura a Hold. A Vízöntő Királyné egy lázadó, eredeti, magának való, ugyanakkor jellemzően kötődési nehézségekkel küzdő különc. Az ő alakja már önmagában hordozhatja a fogantatási nehézségeket, a rendellenes családi helyzeteket, az anyaszerep koloncként való megélését, vagy a gyerek kívülállóságát. Dia már több sikertelen mesterséges megtermékenyítési kísérletet tudhatott a háta mögött, amikor az állításra eljött.



A Királyné mellett olyan szereplők álltak még fel a képzeletbeli színpadra, mint az Öreg Király a párkapcsolat uraként (VII. ház), a Hírvivő a család uraként (IV. ház), valamint a gyerek életterületén (5. ház) álló Bolond, és az 5. ház ura, a Varázsló. Fontos szerepet kapott még a Démon (Fekete Hold Lilith), aki Halak természetű, vagyis önsorsrontó álmodozó.

Mi történt? A szavak szintjén szinte semmi, elsősorban a mozgás és az erőtér váltotta ki az átalakulást. A Királyné lassan elkezdett körbemenni, majd futni a teremben, és egy idő után mindenki követte, utol akarta érni. Ez egészen addig folytatódott, amíg a Királyné belefáradt, feladta, és belátta, hogy a többiek erősebbek nála. Ekkor szembefordult velük, és a többi figura körbevette. Bár eleinte benne volt még a menekülés ösztönös kényszere, a többiek felől nem elvárásokat és neheztelést érzett, hanem elfogadást, az összetartozás vágyát, és szeretetet. Ráébresztették, hogy a sok álmodozás, próbálkozás és lázadozás után belső érésében már eljutott annak küszöbére, hogy készen álljon elfogadni az anyaság szerepét. Ezután mindenki sorban át is ölelte őt.

A terapeuta csak ezután mesélte el a szereplőknek, mit is játszottak el: egy meddőséggel küzdő fiatal nő belső vívódásait, játszmáit, amelyek nemcsak a személyiségén belül, hanem a környezetében és a sorsában is kivetülnek, például emberi kapcsolataiban és a vele történő eseményekben. A terapeuta ezután minden karaktertől megkérdezte, hogy mivel tudják segíteni a Vízöntő Királynét, mit tudnak neki adni. Az Öreg Király azt mondta, hogy kereteket és támaszt tud neki adni a párkapcsolatban. A Hírvivő alkalmazkodó-készséget a családban és az érzelmekben. A Bolond nyitottságot a szokatlan megoldásokra, helyzetekre. A Varázsló a mély átalakulás képességét, a mélységektől való félelem leküzdését. A Halak Démon azt mondta, hogy vágyakat és inspirációt tud kölcsönözni, amelyek segítségével felülemelkedhet a nehézségeken.

Egy KaSztellás Családállítás során általában a transzcendens figurák (Bolond=Uránusz, Szellem=Neptunusz, Varázsló=Plútó) maradnak utoljára, mert nekik tart a legtovább feljebb ugrani egy magasabb oktávra. Alacsony oktávon ezek az őselvek általában romboló energiaként jelennek meg, mint ez esetben a Bolond, aki a gyerekhez való kötődést, ugyanakkor a végtelen szabadságvágyat is jelöli. Az ő korábbi "ténykedése" - a Vízöntő Királyné dilemmáival együtt - nagy szerepet játszott abban, hogy mesterséges megtermékenyítésekre volt szükség, és ezek sem sikerültek. Az állítás és az oldás segítségével ezt az erőt sikerült úgy transzformálni, hogy végül Dia kislánya mindenféle mesterséges beavatkozás nélkül született meg - igaz, két hónappal hamarabb, de életerősen. Most töltötte be az első életévét.