Lelkivilágunk lakói

Egy hihetetlen, de igaz családállításos történet

"Azért mentem el a KaSztellás Családállításra, mert úgy éreztem, egyre nő bennem és körülöttem a feszültség, egymást követik a traumák, és volt egy olyan megérzésem, hogy valami újabb szörnyűség vár rám. Hogy miért éreztem ezt? Konyítok annyira az asztrológiához, hogy lássam, a sorscsapásokat (is) jelző Szaturnusz pont a 8. házam fölött, vagyis a halál és a végzetes események életterülete fölött halad éppen, Skorpióban. Emiatt attól tartottam, hogy újabb, halállal kapcsolatos dráma fog következni a sorsomban. Tudom, hogy amikor a Szaturnusz áthalad az ember 8. termén, az olyan, mintha a Vár katakombái beomlanának, vagyis tulajdonképpen életünk alapjai roggyannak meg. Mivel nálam a katakombákban lakik a Hadvezér (Mars) is, aki ráadásul ellensége a Bolondnak (Uránusz), világos volt számomra, hogy ha ezt a "gócot" valami megbolygatja, nehéz lesz a helyzetből épségben kikeveredni ‒ jó, ha egyáltalán megússza az ember.



A korábbi években több hozzám közel álló embert is elveszítettem, nagy terheket cipeltem, drasztikus változásokkal szembesültem a családomban, és elég komolyan megingott az egészségi állapotom is. Így nem csoda, hogy kissé már paranoiásan fogadtam a Szaturnusz közeledését a halál/átalakulás területe felé. Úgy képzeltem el ezt a kataklizmát, hogy földrengések következtében ráomlik a pinceszint a Skorpió Hadvezéremre, aki amúgy is a puskaporos hordókat készíti elő a katakombákban, hogy bosszút álljon az Oroszlán Bolondon, aki az utóbbi időben váratlan és szokatlan fordulatokkal provokálja. Hogy ebből mi lehet a valóságban? Baleset, műtét, természeti katasztrófa, nagy veszteség, ellenségeskedés, vagy halál... Jobb esetben nyeremény vagy örökség is lehetett volna, de erre nem sok esélyt láttam.

A KaSztellás Családállításon az történt, hogy az előre felállított képletem alapján az asztrológus kiosztotta a szerepeket, amelyekre én választottam ki az embereket a jelenlévők közül. Az előtörténetemről és a képletemről senki sem tudott semmit (!), csak a figura képét látták, akit el kellett játszaniuk. Felállítottuk a Királyomat, Udvarhölgyemet, és több egyéb figurát is, de én a Hadvezérre és a Bolondra voltam leginkább kíváncsi. Tudtam, hogy a közöttük feszülő titkos ellenségeskedés (kvadrát) feloldhatatlan, ösztöni, és (legalábbis most) élet-halál kérdés. Én sem tudtam megmagyarázni, miért félek tőlük. Csend lett, néztük és vártuk, hogyan kezd el működni a felállított csoport. Több figura is megmozdult, elfordult, néhányan interakcióba is léptek egymással, de semmi komolyabb nem történt... Egészen addig, amíg a Hadvezér fel nem állt két székre (egyik lábát az egyikre, a másikat a másikra tette), mert már nem bírta elviselni a helyzetet. Megint nem történt semmi sokáig, aztán a Bolond (!) odament hozzá, és ingerelni kezdte. Addig nem nyugodott, amíg a Hadvezér le nem szállt a székekről, és szembe nem állt vele. Csak álltak, és némán farkasszemet néztek egymással. Mindenkinek, aki látta, felállt a hátán a szőr. Semmit sem tudtak egymással kezdeni. Szinte tapintható volt a feszültség.

A holtpont láttán jött a terapeuta, és különféle módszerekkel oldást végzett a feltárult blokkokon. A két figura nem békült ki egymással, csak annyit éreztem, hogy valami, ami eddig tudattalan volt, most tudatos szintre került. Elemeztük az élethelyzetemet, kaptam inspirációt is bőven, végül meditáltunk egy kicsit, és ezzel lezárult a folyamat.

Azóta eltelt jó pár hónap. A Váram katakombája lassan helyreáll a kőomlás után, a Szaturnusz elvonult a Skorpióból, és továbblépett a Nyilasba. Élek, és lezárult az életem egy rendkívül nehéz szakasza, és lassan új alapokra helyezkedem. Úgy tűnik, sikerült alkalmazkodnom a gyökeres változásokhoz. Nem vesztettem el több rokont és barátot. Nem tudom, mi történt ott és akkor, de tudom, hogy ha nem nézek rá erre a drámára, sokkal nehezebb leckéket kaptam volna."

(H. Márta, Budapest, 2014. november)



Több információ a KaSztellás Családállításról: http://kasztella.hu/KaSztellas-Csaladallitas

A KaSztella módszerről: http://kasztella.hu/Mi-az-a-KaSztella- , http://kasztella.hu/Horoszkopbol-Var

A figurákat érő hatások: http://kasztella.hu/Hirek/Mi-tortenik-a-figurainkkal-

A KaSztella könyvről: http://kasztella.hu/Vegye-meg-a-konyvet-