A születési képlet
Születési horoszkópunk olyan, mint egy pillanatfelvétel, amit születésünk időpontjában készíthettünk volna az égboltról (annak látható és takarásban lévő részeiről is) − arról a helyről, ahol megszülettünk. Egyes égitestek bizonyos csillagképek háttere "előtt" állnak. Például a Nap a Halak, a Szaturnusz az Oroszlán csillagkép irányában, azok területén. Az így létrejövő "térkép" (vagy "óra") azt mutatja meg, amit személyesen magunkba sürítettünk a világból abban az pillanatban és helyen, illetve ahogy a világ leképezett minket, személyiségünket és sorsunkat. A személyes óránkról nemcsak a születésünk időminőségét, hanem későbbi események és hatások minőségét is leolvashatjuk.
Nem véletlen, hogy az ábra alapja a Föld ősi szimbólumára hasonlít: egy körben egy kereszt. A vízszintes sík az anyagi, a függőleges sík a szellemi világ jele. Bennünk találkozott a kettő. Megkaptuk azokat az adottságokat és körülményeket, amelyekkel meg kell élnünk sorsunkat. Személyre szóló üzenetnek tekinthetjük tehát, hogy melyik égitest hol helyezkedett el az égbolton a születésünk pillanatában.
Egyéni születési horoszkópot az interneten is több helyről szerezhetünk, de TŐLÜNK is ingyenesen letölthető a sakkfigurás képlet, amely ugyanezt a funkciót tölti be (értelmezéséhez segítséget nyújtunk ITT). (A szoftver egyelőre csak magyarországi településekkel működik.) További ingyenes horoszkópforrások az interneten: magyarul www.femina.hu/horoszkop és ezoterikus.hu/ingyen_horoszkop.php, angolul www.astro.com/cgi/genchart.cgi, alabe.com/freechart és www.astrotheme.com/ascendant.php. A legbiztosabb megoldás általában az, ha egy avatott asztrológussal pontosíttatjuk be, készíttetjük el a képletünket, főleg ha nem ismerjük a születési órát, percet.
A képlet megfejtéséhez nézzük meg mintaképletünket, "Sztella" születési horoszkópját! A megértés megkönnyítésére mellékelünk hozzá egy jelmagyarázó táblázatot.
A képletben a körön kívül találjuk az állatövi jegyeket (a szimbólumok jelentését lásd a mellette lévő táblázatban). A kört egy vízszintes és egy majdnem függőleges tengely osztja négy részre. A megvastagított vízszintes tengely balra mutató része az aszcendens (ASC). Ez jelöli azt a pontot, ahol a Nap pályája az adott napon a keleti horizontot metszette. Sztella aszcendense a Skorpió csillagkép felé mutat. Az ASC-sel szemben a DC helyezkedik el, vagyis a deszcendens, ami a Nap lenyugvási pontját jelzi. A másik, függőlegesebb tengely felső vége szintén egy nyíl: ezt nevezzük MC-nek, azaz Medium Coelinek, az égbolt közepének. Ez volt Sztella születésének napján a zenit, vagyis a legmagasabb pont, amit a Nap égi útján elérhetett. Vele szemben az IC, azaz az Immum Coeli helyezkedik el; ez az égbolt mélye, az éjszaka legsötétebb pontja. Az ASC-nél kezdődnek a házak (számozásukat legbelül láthatjuk I-től 12-ig). Az I. házat az óramutató járásával ellentétes irányban követi a többi ház. A házakban elhelyezkedő szimbólumok az égitestek, és az őket összekötő vonalak jelzik a fényszögeket. A képlethez tartozó táblázatból ki lehet keresni, melyik égitestnek milyen fényszögei vannak.
Nézzük meg, mik Sztella képletének jellemzői: Napja a Halakban található, a IV. házban. Aszcendense Skorpió. Holdja a Skorpióban áll, rajta az ASC-en. A Mars az Oroszlánban áll, a 9. házban. Vénusza Kos, az 5. házban. A Jupiter a Nyilasban található, a 2. házban. A Szaturnusz az Oroszlánban áll, a 9. házban. Az Uránusz Ikrek, és a 8. házban található. Neptunusza Mérleg jegyű, és a 11. házban áll. A Plútó az Oroszlánban, a 9. házban helyezkedik el. A Fekete Hold a Vízöntőben, a 3. házban van. Fényszögei között a félszextilen és a félkvadráton kívül az összes felsorolt típus szerepel.
A KaSztella könyvben pedig a fenti szimbólumok átalakulnak, és égitestekből figurák lesznek. Ezek mindenkinél más és más természetűek, hiszen más és más jegyben állnak, ráadásul kapcsolataik és tartózkodási helyük is befolyásolja őket.