Főoldal > Alkotóműhely
Mesék, bábok, karcolatok

Miután megismertük Birodalmunkat és figuráinkat, sok mindent kezdhetünk velük. Bármilyen alkotómunka, ami a saját magunkon való merengésből táplálkozik, segíti az önmegismerést, az önazonosság megélését, sőt esetenként kifejezetten terápiás hatású lehet. Meditáció, írás, rajz, festés, bábkészítés, varrás, selyemfestés, zenekomponálás, különféle tárgyak készítése... Mi is szívesen fogadjuk a képeket az alkotásaikról, ha szeretnék közzétenni! Címünk: kasztella-kukac-gmail-pont-com

Ködköpeny és vaskalap (mese)
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Király. (1) Kötelességtudó, törekvő és igencsak keményszívű uralkodó volt, magával szemben épp oly szigorú és kérlelhetetlen, mint másokkal szemben. Ha egyszer eltökélte magát, tűzön-vízen át elérte célját, és igen nagy feladatokat jelölt ki önmagának és környezetének. A Vár főtornyából, zord irodájából irányította Birodalmát - azaz csak irányította volna, ha lehet... Mert bizony meggyűlt a baja alattvalóival, akik révedező, álmodozó, rajzoló-zenélő, inkább a rejtélyes szellemvilág felé tekintő nép voltak. A parancsokat a maguk elvarázsolt módján, hibásan vagy csak hellyel-közzel hajtották végre, és a számonkérés elől rendre kitértek. Amúgy igen festői Birodalom volt ez: csupa tenger és tó, temérdek sziget, felhőbe vesző fennsík, úszó palota, függőkert, romos kolostor és ködös lápvidék, amerre a szem ellát. A szigorú Király néhanapján savanyú képpel bámult ki kör alakú várablakán, és úgy érezte, mintha Birodalma csak egy ködköpeny lenne a háta mögött.

Nem főtt a feje eleget a vaskalapos Királynak szertefolyó Birodalma miatt, ennek tetejébe volt még egy rátarti felesége is. (2) A Királynénak a pompa, a csillogás, a siker és az élet örömei mindennél előrébb valók voltak, és azt szerette, ha a hatalom és a csodálók özöne csak úgy magától áramlik feléje. Úgy vélte, neki minden jár. Nem szívlelte férje embert próbáló kihívásait és merev szabályait, inkább előszeretettel élvezte a kényelmet és a fényűzést, udvaroltatott magának, és gyakran talált ki fényűző játékokat. A Király ezért be is záratta őt a gazdasági udvar és az ispotály területére, a szolgák helyére, hogy a kemény munkával ismerkedjék. Az asszonnyal együtt Hadvezérét is kénytelen volt a gazdasági udvarba parancsolni, mivel ő is pont olyan pökhendi, kényelmes és basáskodó volt, mint a Királyné. (3) A két büszke előkelőségnek így meg kellett tanulnia az egyhangú, alázatos munkavégzést. Ők persze dacból össze is melegedtek, kígyót-békát kiabáltak a Királyra, alkalmasint össze is szövetkeztek ellene. A gazdasági udvart egyébiránt az Öreg Király igazgatta, neki feltétlen engedelmességgel tartoztak, különben még a kenyeret s vizet is megvonták tőlük. (4) Az aggastyán, akinek hajdanán túlzott aggodalmaskodása és kicsinyessége miatt kellett átadnia a koronát merészebb és rátermettebb utódjának, a Királynén és a Hadvezéren élte ki rigolyáit. Mégis, ahogy telt-múlt az idő, ők hárman kénytelenek voltak összecsiszolódni. Az Öreg Király igyekezett lejjebb adni szőrszálhasogatásából, a Királyné és a Hadvezér pedig megtanultak aranyalmát termeszteni, aranykarddal kaszálni, és játékkal gyógyítani ezen az egyhangú területen.

A Királynak is akadtak azonban hű segítői fent, a főtorony irodájában, méghozzá az Udvarhölgy és a Hírvivő. Az Udvarhölgy pont olyan kimért és felelősségteljes természetű volt, mint az uralkodó. Igyekezett szorgalomra és jó erkölcsre nevelni alattvalóit, nagy elvárásokat támasztott az udvar szövetségesei felé, és szinte egy tapodtat sem mozdult a Király mellől. (5) Pletykáltak is róluk hetedhét határban, hogy a Király jobban vonzódik Udvarhölgyéhez, mint a saját feleségéhez, tán magához is kötötte egy lánccal! Másik segítője buzgó Hírvivője volt, aki beszédeit írta, leveleit fogalmazta, ötleteket adott neki. (6) Ő is mindig nagy lépésekben gondolkodott, talán túl nagyokban is. Környezetét és az országot elbűvölte hangzatos és lelkesítő eszmefuttatásaival. A Király csak azt sajnálta, hogy Hírvivője egy Szellemmel állt örökös kapcsolatban, aki mintha a nyakában ült volna, onnan küldte a fejébe sugallatait. (7) A túlvilági jelenés ugyan igen szeretetteljes és önfeláldozó lelket varázsolt ebből a Hírvivőből, sőt bámulatos megérzéseket kölcsönzött neki, olykor azonban összezavarta, eltávolította a földtől.

A Vár Főpapja minden erejével igyekezett ellensúlyozni a rideg és erélyes Király hatalmát. (8) Érzelmekkel teli, gondoskodó atya volt, aki a családi toronyban egybegyűjtött minden rászoruló idős és kisdedkorú Várlakót, sőt a Birodalom árváit is. Őrizte a tűzhely melegét, és gyakorta szóváltásba keveredett az uralkodóval arról, hogy a család vagy a haladás, a múlt vagy a jövő, avagy az otthonos közeg vagy a világmegváltó eszmék fontosabbak-e. A magabiztos Papot csak egyvalaki tudta eltántorítani emberbaráti küldetésétől: a tűzhely melletti kőszoborban lakó Démon, aki időről időre életre kelt, hogy megkísértse a jótét lelket. (9) A nagy fejszobor Démona igyekezett elhitetni a Főpappal, hogy nála van a bölcsek köve, ítélkezzen bátran az emberek fölött, és ne áldozza fel magát unos-untalan a szeretteiért. Időnként azt a bogarat is beleültette a fülébe, hogy ha akarja, könnyűszerrel letaszíthatja a Királyt a trónról, és uralma alá vonhatja a szédült álmodozók világát. Ehhez csak el kell játszania az aranyszívű szentet. A Főpap rendre ellenállt neki, ám élete ebből a szüntelen küzdelemből állt.

Lakott még a Várban egy Varázsló is, aki elbűvölő hatalmával igyekezett irányítása alatt tartani az udvar és más királyságok kapcsolatát. (10) Próbálta szebb színben feltüntetni az udvar lakóit más népek előtt. A teljes béke és harmónia követeként próbált minden nézeteltérést és ellentétet elsimítani, jóllehet, ezt olykor csak igen nagy ár megfizetésével - önmaga és társai feladásával - érhette el. Látszólag finom módszereivel eltéphetetlenül erős kötelékeket hozott létre, és lett nagy ellenségeskedés, ha egy-egy ilyen kötelék mégis elszakadt!

Végezetül pedig élt ebben a Várban egy Bolond is, hiszen minden valamirevaló Várban van udvari bolond. (11) Csakhogy ő leköltözött a pince labirintusába, és ott próbálgatta titkos hatalmát és varázseszközeit. Izgágaságától időnként megremegtek a palota komor kőpadlói. Mágusnak hitte magát, aki titkon, alulról mozgatja a világot, játszik az emberekkel, akár valami zsinórra fűzött bábokkal, és így befolyásolja a világ folyását. Néhanapján, váratlanul romba döntött egy-egy bástyát, máskor viszont, tán akaratán is kívül, csodás eszközöket adott az uralkodó kezébe."





/A mese a KaSztella egyik alkotójának Váráról szól./