Főoldal > A főszereplők
2013 első két hónapjában interaktív sorozatot indítottunk Facebook-oldalunkon a jegyekről, illetve a jegyeket képviselő főszereplőkről. Olvasóink szerencsére szép számmal szóltak hozzá a sorozathoz, rendkívül igényessé, személyessé és tanulságossá téve az eszmecserét. A hozzászólók között egyedi figurakártyákat sorsoltunk ki.

A VÍZÖNTŐ Király, Királyné és Birodalom
A mellékelt képen talán a három legfontosabb VÍZÖNTŐ karakter látható: a Király, a Királyné és a Birodalom (címere).
Akinek a Napja a Vízöntőben áll, annak Vízöntő Királya van, vagyis egy "Forradalmár Király" vezérli életútján.
Akinek a Holdja a Vízöntőben áll, annak Vízöntő Királynéja van, vagyis egy "Különc Királyné" jelképezi az érzelmi reakcióit.
Akinek pedig az aszcendense mutat a Vízöntőbe, annak Vízöntő Birodalma van, vagyis a "Lázadó Elmék Hona" az ösztönös, veleszületett lelkivilága.



A VÍZÖNTŐ ALAPJELLEGZETESSÉGEI: szabadság, egyenlőség, testvériség, közösség, egyediség, lázadás, újítás, reformok, utópia, irónia/humor, technológia, távolságtartás
ERŐSSÉGE: szárnyaló szellemiség, belső függetlenség, feltaláló hajlamok, egyedi természet és/vagy sors, barátságosság, bajtársiasság
GYENGESÉGE: kiszámíthatatlanság, nyugtalanság, beilleszkedési nehézségek, elszigetelődés, személytelenség, megbízhatatlanság

KIRÁLYKÉNT: újító intellektus, az egyediség kibontakoztatása és közben közösségi létezés
KIRÁLYNÉKÉNT: a barátság fontossága, független lelkivilág, szellemivé minősített érzések
BIRODALOMKÉNT: újítás és reform, szabadság, barátkozás, különlegesség, izgágaság

Fontos, hogy a fő karakterek hol állnak a Váron belül (mely életterületen tudnak érvényesülni), és milyen kapcsolataik (fényszögeik) vannak. Egy olyan Vízöntő Király vagy Királyné, aki a bálteremben és vendégszárnyban barátkozhat (11. ház), jobban megnyilvánul és kiteljesedik, mint akit gúzsba kötnek családi kötelezettségei (IV. ház).

/Bővebb leírások és képek a KaSztella - Lelkivilágunk lakói című könyvben! Vásárlási információ: ITT/




Facebookos olvasóink visszajelzései a Vízöntő figurákról:

P. É. T.: A 20 éves lánykám, és a 18 éves fiam mindketten Vízöntő királyok. Soha jobb gyermekeket nem kívánhattam volna magamnak, nagyon sokat tanultam már tőlük, és az elvárások alóli felszabadulásaim nagy részét ők segítették elő bennem. Rendkívüli, egyedi egyéniségek, szabad szellemmel, korlátozhatatlan öntudattal. A fiam kicsit túl is lendült a dolgokon, azért kell alapítványi iskolába járatnom, mert képtelenség volt kibírni a szembe szállásait a hagyományos oktatásüggyel. Most egy reform szellemiségű, az egyenrangúságot, és az egyediséget támogató, közösségi alapon működő iskolában bontja ki, és adja oda maximálisan azt, amit a tekintélyelvűben nem volt hajlandó. Sajátos humoruk van, amiben azért mindig van egy kis fanyar igazság is. A legjobban az együttműködésre való hajlandóságot kedvelem bennük. Még idejekorán beidomítottak :D engem mint szülőt, hogy miként is legyen ez valóban együtt működés, teljes mellőzve az alá-fölé rendeltséget, s azóta remek partnerek vagyunk. Igen merészek, néha a hajam égnek áll, de nagyon meg lehet bennük bízni. Talpraesettek, életképesek, nem túl érzékenyek, és hihetetlen leleményesek. Amiben a legtöbbet kellett nekik segíteni, hogy felvállalják, elfogadják: ők mások. Hogy nem passzolnak bele az átlagba, másképp gondolkodnak, egyszóval rend-kivüliek. Mikor kicsik voltak ez nagyon fájt nekik, félelmet keltett bennük, és ellenállást. Azt mondták elszigeteli őket. Csodabogarak,feltünőek, furcsán néznek rájuk, nem értik őket, nem akarnak velük barátkozni.Segítettem nekik ezt előnnyé kovácsolni, s most már jól érzik magukat a bőrükben Könnyen tettem, nekem a Birodalmam Vízöntő...Adrikám arra a legbüszkébb, hogy Ő 28. és 29. közt, pontban éjfélkor született, s mikor kérdezik tőle, hogy akkor most mikor ünnepli a szülinapját, akkor azt mondja, hogy Ő Vízöntő, tehát meghatározhatatlan, s rendkívüli, tehát másoktól eltérően két napon át ünnepel.

B. B.: Már nagyon vártam, hogy ehhez a jegyhez érjünk! Több mondanivalóm is van. A családunk 7 db Vízöntő jegyű taggal büszkélkedhet. Ahogy figyelem őket, mind máok vagyunk birodalmainknak megfelelően. A Férjem képviseli vegytisztán a Jegyet, neki a Királya és a Birodalma is vízöntő. ... Mint írtátok, az ilyennek legnehezebb átugrani az árnyékát, mert a Király is olyan, mint a Népe: forradalmár, kiszámíthatatlan, megbízhatatlan, nyughatatlan. A szabadságot és az egyenlőséget negatívan számolja: senkit nem tisztel, és neki mindent lehet. ... A másik kérdésem: Az én kastélyom fő alakjai: Királynő, Király, Hírvivő együtt szambázik a bálterembe, mégsem érzem magam Vízöntőnek. Talán a velük lévő Jégkirálynő miatt? Én Bika-Bak keveréknek érzem magam.

KaSztella: É., fantasztikusak a gyerekeid, és az is, ahogy útba igazítottad őket! B.: nem semmi, ahogy bemutattad a férjedet, itt már nincs felesleges rózsaszín szemüveg. Ezek a figuráid Vízöntők is? Ráadásul egy Vízöntő Démonnal (Jégkirálynő)? Nagyon furcsa, ha így nem érzed Magadra vonatkozónak a jegyet! Van nyílt szembenállásuk vagy titkos ellenségük?

KaSztella: /A legnagyobb videómegosztón lassan másfél milliárdos nézettségű Gangnam Style mindent elmondott a Vízöntő korról.../

B. B.: A férjemmel épp válunk ezen okok miatt. Ráadásul sose szeret egyedül lenni, (társaságigény), viszont ezek csak felszínes kapcsolatok, belül nem adja ki magát. Ezt is olvastam valahol vízöntőként. Az én említett figuráim Vízöntők, és a 11. házban (11-30fok) De én akkor hagyomány és törvénytisztelő vagyok, szeretem a földszíneket, a biztonságot, és a többi föld-dolgokat. Na jó: szeretem a demokráciát és a világbékét, meg hogy mindenkitől van mit tanulni, de ennyi. Jobban szeretek nyugalomban lenni a kertemben, mint társaságban. Szóval nem tudom, hogy mi nem jó, de ez van.

KaSztella: Igen, a Vízöntőben pont ez az ellentmondás: érdeklik a társadalmi kérdések, a reformok, a társaság, de igazából mindig kívülálló marad, mert kilóg a sorból, és rendkívül öntörvényű. Elméletben tudja, kinek mi a jó, és merre kéne a világnak haladnia, de lelkileg ezt nem igazán éli át. Sokszor inkább visszahúzódik az elefántcsonttornyába, mint egy meg nem értett zseni, és fentről, elszigetelten nézi a világot. Reformötleteiből és találmányaiból mások tudják jobbá tenni az életüket, hiszen ő a nyugtatatlanságtól vezérelve mindig valami más szellemi kihívás után kutat. Ezért is lett a Vízöntő jegynek megfelelő figura (Uránusz) a Bolond, aki a maga bohókás módján segíti a Királyt a kormányzásban, de közben mindvégig a fura figura, a belül magányos csodabogár marad.

KaSztella: (A férjes asszonyoknál a Királyt és a vele együttálló figurákat gyakran a férj testesíti meg, külsővé válik ez a szerepszemélyiség. Ha elválnak, ismét belsővé kell lennie a nőnél, vagy egy új társban.)

B. B.: Köszönöm, talán nálam is lesz. Helyükre kerülnek a dolgok.

H. M.: A fent említett tulajdonságokat családom igen erősen Vízöntő férfitagjai a repülésben élik ki.

P. É. T.: De jó ez M.!! Ez az, csak repülgessenek, extrém módon, izgalommal, olyat, amit nem sokan csinálnak! Ez ösztönös döntés volt, vagy tudatos? Bea, a férjedhez kapcsolódóan, saját tapasztalatból (a mi nemzetségünket is végig kíséri a "Vízöntőnek lenni helyesen" feladat). Egy Vízöntő csak addig deviáns, míg éretlen! Az ember alkotta törvényeket, rendet -amíg az ostoba, dolga is felrúgni, megreformálni, ám a Nagy Rendet, azt kifejezetten neki is meg kell tanulni, el kell fogadni. A Kozmikus Rendet betartva, az emberi tévedéseket meg kifricskázva... na ez ám a nagy feladat! Én (szerintem) pont azért kaptam egy nagyon nehéz Bak sorsot, mert a Vízöntő apám, erről erősen megfeledkezett. Tipikus Vízöntő hozzáállással, játszi könnyedséggel rúgott föl egy olyan törvényt, ami már a Nagy Rendet sértette, annak mondott ellent, s mikor beárulták (kit mást, ha nem a Vízöntőt?!) óriási felháborodással reagált, a nagy egyenlőségre hivatkozva. Sértett egóval utasította el a számonkérést, és a tette következményét ezért, igazságtalan büntetésnek titulálta, ahelyett, hogy felelős felnőtt emberré vált volna tőle. No tehát, egy kiérlelelt Vízöntő, a begyepesedett ember alkotta rendeket rúgja fel, tőle frissül a mindenkor fenálló korszellem, társadalmi rend, de a Nagy Renddel nem mehet szembe!!... még ő sem!

G. B.: Én más, de vízöntő feladatot, batyut örököltem apámtól, aki skizofrén lett. Minden Vízöntőben ott az Isteni szikra, ha tud róla, ha nem. A zseni, művész, tudós, feltaláló (vagy Vízöntő) olyan ember, akinek egyik képessége lényegesen átlag feletti. Ő dönt, hogy tökélyre fejleszti e,ami azzal jár, hogy a többi oldal elhanyagolódik, nagymértékben árnyékba kerül. Egy területen igen mélyre hatol, magánéletben viszont ezért az egyoldalúsága miatt boldogtalan. A kiegyensúlyozott, boldogabb élethez ugyanis a személyisége többi oldalára is szüksége lenne. Ezért az igen tehetséges ember több is, kevesebb is, mint az átlagember. Minél egyoldalúbb, annál erősebb az árnyéka, a boldogtalansága. Az agy kémiája megváltozik, a limbikus rendszer, a boldogság központ más néven boldogság központ dopamin hormonnal működik, ami az átélt örömteli események hatására termelődik. Skizofréniában, a dopamin úgy hat az emberke idegsejtjeire mint egy tudatmódosító szer,mintha kábító szer hatása alatt állna.Apám azt a labdát dobta fel nekem,lenni, vagy nem lenni- ez itt a kérdés helyett.Hogy ZSENI legyek, vagy BOLDOG.

G. B.: Anyám és apám révén megéltem a polaritást, a szellemileg "alacsony pontszámmal rendelkező", ahogy apám nevezte tyúkagyú és egy zseni, ahogy anyám nevezte őt zseni fasz házasságát. Mindkét oldalon "jártam már". Gyerekkoromból beugrik egy film, ami mély hatást tett rám, és könnyek gyűlnek a szemembe.: "Virágot Algernonnak ", a főszereplő egy szellemileg visszamaradt férfi, aki a pékségben dolgozik, munkatársai java része kineveti. Napközben kisegítő iskolába jár.Mivel mást sem szeretne csak okos, és normális ember lenni, őt választják ki egy tudományos kísérletre. Ez valójában egy agyműtétet jelent, mellyel elérik, hogy Charlie elkezdjen okosabbá válni. A műtét előtt bemutatják neki Algernon-t, a fehér egeret, akin ugyanezt a műtétet hajtották végre. Algernonnal versenyzik ki jut ki előbb a labirintusból. Az egérrel együtt végzett "terápia" eredményeképpen intelligensebb lett. Charlie összebarátkozik az egérrel, majd ahogy egyre okosabb lesz, mi több zsenivé válik, elidegenedik az emberektől. Megváltozik, egyszerre lesz több és kevesebb egykori önmagánál. Ezalatt összemelegszik a tanárnővel is, aki segít neki tanulni. Dr. Strauss ráveszi, hogy tartson vele egy orvosi kongresszusra, ahol Charlie kiborul, mert az egér, Algernon váratlanul meghal. Ő már tudja a rejtélyt, amit orvosai még nem. Ezen a kongresszuson fejti ki, hogy jelenlegi állapota csupán ideiglenes. Charlie még megpróbálkozik megnövekedett értelmi képességeivel, hátha meg tudja állítani a leépülést, stabilizálni, véglegesíteni az állapotát, de a felejtésnek nem tud gátat vetni. A film végére mindent elfelejt és visszakerül a kiindulópontba. Mi ebből a tanulság: MARADJ KÖZÉPEN. ... Anyámnak, apám volt az agyműtétje,és Algenonja, apámnak pedig anyám lett a "leépülése". Hiszem, hogy két ember nem véletlenül találkozik.Középen maradni, nehéz, hisz a két véglet van meg bennem, hol nagyon ostobán viselkedek, vagy tudatosan "okos emberek között játszom a bambát" hol zseniálisan megoldom a problémát. É. azt gondolom,azt kell megtalálni, hogy hol rúgd fel a szabályokat és mikor, vagy mit tarts be. Ez a középút.

KaSztella: Ajjaj, kemény történetek ezek! A jelek szerint nem könnyű örökség Vízöntők nyomdokába lépni. Persze, hiszen ha az apánk az, akkor a férfimintát éltük meg Bolond-Királynak, illetve - ahogy a mesében mondják - VAN IS, MEG NINCS IS. Ez a repülésre is igaz, vagy egy hajóskapitánynál. Ha pedig az anyánk Vízöntő, akkor a Királyné (érzelmi és anyai mintánk) a Bolondszerű, így a biztonságos családi közeg mocsárként imbolyog a lábunk alatt. Tehát adódik a kérdés: ha az elődjeink voltak a felforgatók, akkor nekünk kell helyreállítani a szisztémát vagy egyensúlyt? Vagy továbbvisszük a kisiklott helyzetet? ... Köszönjük az Algernonos történetet, B., nagyon jellemző "tanmese" a Vízöntőhöz.

H. M.: É., apukám önként választotta a repülést anno, a fiatalabb generáció bizonyára őt követte (tudatosan vagy tudat alatt). De az túlzás, hogy csak ebben élik ki a Vízöntőséget, mert szinte az összes többi jelző is igaz. Csak egy jó csatornája lehet ezeknek a kusza energiáknak, tényleg.

E. L.: Jól sejtem, hogy ha össze van bilincselve a Bolond a Királlyal vagy a királynéval, akkor is olyan, mintha Vízöntő lenne? (Nap vagy Hold együtt áll az Uránusszal?)

KaSztella: Igen, sőt az is erősen Vízöntő jelleget ad, ha a Bolond kint áll a Vár kapujában vagy fogadótermében (Uránusz az aszcendensen vagy I. házban.) Sokszor akkor is érezhető ez a jegy, vagy a személyiség vagy a sors szintjén, ha a fő karakterek bármilyen fontos kapcsolatban állnak a Bolonddal, tehát nemcsak összebilincselve vele, hanem barátságban, párharcban vagy ellenségeskedésben.

G. B.: De jó kérdést tettél fel, L. Nálam az öreg király Szaturnusz jegyű, a holdcsomópont leszálló része pont mellette Vízöntő jegyű. Gondolom akkor is erős a Vízöntőség, ha a Bolond a saját házában a 11-esben áll.

G. B.: Tovább vihetjük a kisiklott helyzetet, de az élet mindenképp megdobál először kaviccsal majd ha nem vesszük a jeleket egy féltéglával. Az én sorsfordulóm, amikor rájöttem, hogy ezzel a témával foglalkoznom kell egy véletlen egybeesés. Ikertesómmal "véletlenül" egy napon szültük meg a gyerekeinket 3 hónap eltéréssel ugyan, de 18.-án, nekem fiam lett, neki lánya. A két gyerek február 22.-én halt meg 3 év különbséggel. A fiam, 3,5 évesen olvasott, összeadott, és németül kért reggelit, a kislány Down-korosként szellemi fogyatékos lett, mozgássérült, 1 évet élt. Nem akarok több jelet, megértettem a leckét. A két gyereknek nem kellett volna már leszületnie,csak értünk a tesommal vállalták be.

G. B.: Csatlakozik a Vízöntös témához még egy film: A GÖMB,D. Hoffmann, Samuel L.Jackson, Sharon Stone.. főszereplésével. Csendes-óceán mélyén egy ismeretlen eredetű, 300 éves űrhajót találnak. Négy fős tudóscsapatot küldenek le a víz mélyére, hogy kiderítsék, van-e élet a hajón. Amikor leereszkednek a mélységbe, egy hatalmas fémgömbre bukkannak. Aki megérinti, annak hatalmat kap a tudatalattija és teremtő erővel bír. Egyébként 4 brilliáns elme, aki miután megérintették küzdeni kezdenek a túlélésért.

G. B.: Én is szeretném kibontakoztatni a képességeimet,okos akarok lenni,mint Charlie és Algernon, de párhuzamosan foglalkozom a múlttal,a tudatalattiban elfojtott sérülésekkel, hogy ne vegyék át az uralmat, és ne teremtsenek nem kívánt helyzeteket.Lehet, hogy sok voltam, elnézés, de ez az én üzenetem a világnak és boldog vagyok, ha csak 1 embernek jól jött.

KaSztella: Ne viccelj, B., örülünk, hogy ezeket megosztod velünk! A gyerekekkel kapcsolatban gondolod, hogy a Bolondnak (Uránusz) volt köze ezekhez a tragédiákhoz? Végül is ez a figura is veszteségeket jelöl, méghozzá robbanásszerű, általában váratlan átalakulásokat, a sors addigi folyása elleni lázadásokat - szemben a Szellemmel (Neptunusz), amelyik feláldozást, áldozatot hoz a sorsban, illetve a Varázslóval (Plútó), amelyik lassú, gyökeres átalakulás, kis vagy nagy halált és újjászületést. Annyiban mindenképpen uránusziak voltak a gyerekek, hogy jelentősen eltértek az átlagtól. Egyébként a 11. házas Uránusz is erős lehet.

G. B.: A gyerekek is uránusziak,mert az 5-ös házat uralja az oroszlán jegyű bolond,aki a 11-es házban áll.Van még egy fiam,ő és a- meghalt két gyerek, aki a lángészt és a szellemi fogyatékos-t alakította- 3-man ikerláng lelkek, összetartoznak.Csabinak erős spirituális és művészi adottságai vannak,látta egy darabig a szellemeket,ill. szobrászkodott(apám öröksége)Az öngyógyítás is benne van, kiválóan ápol (anyám öröksége) szobrászatot úgy oldotta meg, hogy testépítőként saját testét alkotta meg.A spiritualitástól fél és elfordult tőle. Bika jegyű, az anyagi biztonság megteremtése, jólét, az élet élvezetére koncentrál. A 4-es házas témát akarja győzelemre vinni, egy működő családot akar, és azt összetartani. ... Amikor megkérdeztem kis zseni fiamat meditációban, hogy miért született le, akkor odalökdösött egy útra. Hova vezet ez az út? A szabadság felé- válaszolta.A halála indította be bennem a válást. A ketrecbe zárt oroszlánom kiszabadult. Jó kis "vérengzés "után lecsillapodott és keresni kezdte az élet értelmét, saját egyedi útját,megindult a felnőtté válás, az individualizálódás. ... Így hogy mondod, az ex-férjjel volt karmám, éltünk már együtt korábbi életekben, ahol elnyomott, a tulajdonának tekintett, úgy kezelt mint egy rabszolgát.A feladatom a "lázadás" volt és önmagam felszabadítása.Lehet ezért az uránuszi beavatkozás.A szellemi fogyatékos-t alakító kislány, a fejlődésben megrekedt állapotot szimbolizálta.Nekem ezzel, hogy ezt ilyen áron, de megcsináltam, vége a szenvedésnek. A happy end, pedig, az amin a Csabi fiam is dolgozik, bika jegyűként, egy szeretet teljes család, és egy igazi fészek.

P. É. T.: Örömmel és hálával tudatom az itt kedves egybegyültekkel, hogy a Kasztella segítségével, egy ilyesfajta várból https://www.facebook.com/photo.php?fbid=528458787177355&set=a.439729399383628.95672.200712223285348&type=3&theater ... egy ilyenbe költöztem KÖSZÖNÖM https://www.facebook.com/photo.php?fbid=528440760512491&set=a.439729399383628.95672.200712223285348&type=1&theater

KaSztella: B., kívánjuk, hogy sikerüljön a Fiadnak a nagy terv, és boldogságot találjon! Meg persze Te is! É., fenomenális lett a Várad! Hogyan sikerült ezt elérned?

G. B.: Köszönöm, a várcsere minőségi váltás, lemaradtunk valamiről??? ... szeretnék kérdezni, egy 5-ös házat uraló oroszlán Bolond, minek a bolondja? Illetve milyen potenciál van benne a varázslóval összebilincselve a 11-es házban.Azt olvastam, hogy amely figura, bármelyik a 11-es házban állva különlegessé válik (vagy különccé?)

KaSztella: A Bolond mindenképpen annak a Bolondja, amilyen jegyben áll, tehát jelen esetben az Oroszlánságé (hatalom, siker, győzelem, kreativitás, gyerekek, apa stb.) - az, hogy az 5. terem gazdája a 11. teremben, csak a két életterület összekötöttségét jelzi. Magyarán, a hatalmat mindenképpen meg kell osztani, hiszen a 11. terem a demokrácia, közösség tere. Ebben a folyamatban mások (pl. barátok, kollégák) kényszerítő erővel hathatnak, akár a folyamatos jelenlétükkel, akár a tüntető távollétükkel - ezt mutatja a Varázsló jelenléte. Igen, a bálteremben mindenki különc, még a Bolond is dupla cifra maszkot vesz fel.

P. É. T.: Nem maradtatok le kedves Babett! Itt zajlott előttetek...és veletek! Mindent köszönök! :) .... a csónakborogatós árnyék-én odaütött (végre vki meghallotta a Varázslóm és Bolondom hangját onnan a katakombákból -hamár hallattam a hangját). Kasztella bevilágított egy reflektorral, egyenesen rájuk, a pávatollas fenekű :D Bolondra, és az ugyan ilyen Varázslóra. Én meg csak annyit mondtam: -Srácok, ti mit csináltok itt? Ők meg: -Na végre!!! :-)))))))

KaSztella: :))) Pont ezért idéztük a KaSztella könyv bevezetőjében a következő szöveget Peter Orbantól: "Az ötvenes években arról lehetett megismerni azt a családot, akinek mongoloid gyermeke volt, hogy az egyik szobában mindig be volt húzva a függöny. Időnként egy kéz kissé elhúzta a függönyt, és egy szempár tekintett ki a résen. Ilyen gyermekek (és más alakok) valamennyiünkben ott rejtőznek. Még mindig nem húztuk el a függönyt. Én magam soha nem megyek ugyan be abba a szobába, de a gyermek él, néha kiles a függöny mögül, és időnként tesz is valamit, hogy magára terelje a figyelmet. Ilyenkor nagyon kellemetlen helyzetbe kerülök. Az ezotéria azt jelenti, hogy bemegyek a szobába, ránézek a gyermekre, elhúzom a függönyt, kézen fogom a kicsit, és kimegyek vele a nyílt utcára sétálni. Csakis ez (sok más dologgal együtt) jelenti valóban azt, hogy "Ismerd meg önmagad". Vannak még olyan szobák, amelyekbe nem léptünk be. Néhány ablak elé sűrű acélrácsot húztunk, a bejáratot elbarikádoztuk, és időnként mély, állati üvöltés hallatszik a ház belsejéből..." (Ezoterikus asztrológia, Bioenergetic, Budapest, 2001)

G. B.: Beleborzongtam, akkor nem csak én éltem meg...akkora volt a csend, már azt hittem, magamra maradtam.

P. É. T.: Peter Orban műveit én is nagy örömmel forgatom. Tudjátok mi hiányzott? Hogy az "egész"-t átlássam. Bizonyára sokat segített, hogy nagyon vizuális tipus vagyok. És gyerek korom óta sokat kirándulok várakba, kastélyokba. És a Kasztella mese meg tudta láttatni velem az egészt! Egyben! Úgy elevenedett meg előttem a születési képletem, szépen sorban kintről befelé, minden egyes apró részletig, majd egyben az egész, hogy miként működik, illetve miért nem... hát szóval, zseniális! És ahogy még itt értekeztünk is, személyes beszámolók, Kasztella + információi... ! Gyengéd, ugyanakkor határozottan rávilágító ez a módszer.

P. É. T.: Elképzeltem a Váramat... könnyű volt, hisz voltak hozzá infoim a szerverben :D A Budai vár labirintusában pl. voltam többször is, főként mikor spirituális helyként működtették. Emlékeim voltak mit éltem ott át, mennyire féltem lent, a saját árnyékomtól. Gyerekkoromból a sok mese, sárkányokról, királylányokról, majd kásőbb a filmek, regények, séták... És most a saját Váram, benne a lakókkal és azok közti kapcsolatokkal... úgy élt az egész, s én csak néztem, mint egy vetítést. Láttam az Akadémiát, a Katakombákat, a Báltermet, az Ispotályt, a benne szorgoskodó alakokkal... s megértettem mit akarnak!! Ami még nagyon nagy robbantást csinált benne, a Szellemnek a végső megértése! Mikor itt, róla leveleztetetk, újra előkaptam a könyvet és a képletet, hogy nézzük csak, nekem kit is oltogat... hisz tudtam, hogy az Irodában elég fontos helyre került... na és sokkot kaptam (de szó szerint!)... és jelentem, megtörtént az áldozat! Pedig de sokszor olvastam, tanultam már, hogy mondjak le az ideák tudásáról! Úgy hittem (na nesze neked Szellem!) hogy lemondtam, bizonyára így is volt, de az Udvarhölggyel való kapcsolata olyan szépen megbújt, hogy észre se vettem! Olyan fényt kapott a tudatom, hogy örökre hálás leszek! ... sokszor nem is tudjuk kinek mit adunk, és az mennyit jelent... Nekem az Életem <3.

KaSztella: Nagyon örülünk, É., mert mi is átéltünk ilyen katarzist az önfelismerésekben, és tudjuk, milyen élvezetes és hasznos. Miután minden részlet a helyére került, egyenként is "rá lehet meditálni" az egyes szereplőkre, termekre, helyzetekre is... Őszintén szólva az egész alkotási folyamat olyan volt, mintha egy nagy puzzle akarna rajtunk keresztül lejönni vagy átjönni valahonnan, emberi síkon megnyilvánulni, és szépen lassan helyére került minden darab. Bámulatos egységbe rendeződtek az elemek. Igaz, emberi csatornák vagyunk, tehát nem lehet minden tökéletes (a perzsa szőnyeg és a hibás csomó, ugyebár), de az a jó, ha az olvasókban is működni kezd, mert ott már a számukra megfelelő tökéletességet éri el.

P. É. T.: :) átjött! És érezni az ihletettséget!! ... A Mérleg Bolond, különben nagyon vicces... azzal a három pávatollal a fenekében, nahát az nagyon találó :D Itt hagy kérdezzem meg, hogy akkor általa csinálhattam olyan kellemetlen szitukat, hogy mondjuk társaságban voltam, s a mellettem ülőnek odaszóltam, hogy "te, nézd már azt a srácot..." és elkezdtem kifigurázni, majd mikor az arcát láttam, befejeztem némi zavarral, s ekkor mondta, hogy "Igen, a srác a szerelmem" Upsz :-S

KaSztella: Most, hogy így szóba hoztad... érdekes, hogy a rajzok is több síkon mondják el ugyanazt. Először ugyanis papíron születtek ceruzával, és a pávatollak a Mérleg Bolondra az utólagos digitális simítások során kerültek fel. De ahogy a horoszkóp esetén is van (minden fő élettéma megismétlődik több helyen; figurák, házak, fényszögek stb. szintjén), ugyanígy működtek ezek szerint a rajzok is, mert az eredeti ceruzarajz tudatosan-megszeppent-ártatlan-cinikus arckifejezése pontosan passzol a végén odakerült gúnyosan bohókás pávatoll-díszítéshez.

G. B.: Elnézést nem bírom ki, hogy le ne írjam, hogy távozik egy kreatív BOLOND, aki VAN IS MEG NINCS is. ... Pont a születésnapomon egy közjegyzői levél értesítőjét találtam a postaládámban. Nem akartam ezt a napot elrontani, csak később mentem a postára érte. Hazafelé jövet egy parkban leültem egy padra, hogy nyugodtan elolvassam. Hagyatéki tárgyalásra való idézés volt. Több órát ültem, akkora fájdalmat éreztem, hogy nem tudtam megmozdulni. MEGHALT AZ APÁM. 5 éve találkoztam vele utoljára az utcán. Köszöntem neki, de nem ismert meg, átnézett rajtam, mint a szitán. Mindig arrogáns és lenéző volt, megközelíthetetlen, de ilyet még sosem tett. Megtagadott, - az apám megtagadott- üvöltött bennem gyermeki énem. Apámmal az eset után, már nem tartottam kapcsolatot, nem láttam többé. Meghalt. És el sem tudom temetni, nincs egy fillérem sem. Még 3 napi kaja a hűtőben és én is éhen halok. Elvesztettem az állásom, egzisztenciális mélypontra zuhantam, már csak ez hiányzott. Akkor kapcsoltam, - hogy kaphatok hagyatéki tárgyalásról értesítést, amikor még el sincs temetve és egyáltalán hol a hulla? - Könnyeimmel birkózva, felnevettem, annyi Agatha Christi filmet láttam. Felhívtam a temetőket, ahol lakunk, de nem találták, felhívtam az önkormányzatot, eljutottam a gyámügyi hivatalhoz. Megtudtam, hogy az utcán egyszer rosszul lett, kórházba került, gyámot neveztek ki mellé. Apám úgy nyilatkozott, hogy nincs családja, ő tényleg így is gondolta. Most már értem, hogy anno miért nem ismert fel az utcán. Meghagytam a telefonszámom, a kinevezett gyám felhívott, találkoztunk. Elmondta, hogy apámat eltemetette, Pesten egy templom alagsorában, közurnába öntötték elhamvasztott porait. Felkerestem a templomot, egy kedves, megértő hölgy beengedett. Szerettem volna egy csokor virággal a kezemben elbúcsúzni tőle. Olyan tömény energiák és szellemektől nyüzsgő helyre kerültem, hogy sokkot kaptam,dolgavégezetlenül rohantam kifelé. A hagyatéki tárgyaláson a gyám is részt vett, majd elvitt bennünket a tesommal a bankba, és mint a mesében, a kezünkbe kaptunk egy nagyobb összeget, amit ő egy számlára félre tett, apu csekély nyugdíjából, az örökösöknek. A szomszédoktól ugyanis hallott két ikerlányról, akiknek azután nyoma veszett. A gyám kerestetett minket apu halála után, de nem talált. Holott apám nevét, azaz a lánykori családnevemet viselem, és ugyanabban a városban élek. Mivel apu jó ideje alkoholizált, csak reménykedtünk, hogy adóság nélkül tudja lezárni az életét, és nem kell érte helytállni. Ez a fordulat viszont minden elképzelést felülmúlt.

KaSztella: Úristen, hol van ilyenkor egy producer vagy egy filmrendező? Errefelé aaannyira nem tudják, mibe kéne fektetni...

E. L.: Tényleg teljesen filmbe illő ez a történet, mint ahogy az összes többi is, amiket a jegyekhez leírtál, Babett! Ha forgatókönyv lenne, a nézők biztosan azt mondanák, szerzői túlzás. De mint tudjuk, az élet a legnagyobb kalandmester.

G. B.: Köszönöm, L., a végén még tényleg könyvbe szedem, mert sok ilyen van, minden jegyhez szinte...csak még tanulom hozzá az asztrológiát.

P. É. T.: Hát B.... az előttem szólók már mindent elmondtak. Így én már csak annyit teszek hozzá, hogy köszönjük, hogy betekintést engedtél az Életedbe, s ezáltal ennyire valóságossá tetted a beszélgetést!Minden jót neked :)