Főoldal > ! Elméleti háttér ! > 12. A Fekete Hold Lilith
A Fekete Hold (Lilith)
2009.04.11. 16:22:31 
Az asztrológiában háromféle Lilithet különböztetünk meg, és ez a hármas felosztás Lilith mítoszában gyökerezik. Az egyik legenda szerint Lilith volt Ádám első felesége, az első teremtett nő, aki egyenrangú szeretett volna lenni a párjával. Ezt viszont az ősi idők patriarchális, szigorú Teremtője nem engedte, és engedelmességre akarta kényszeríteni Lilithet. Az asszony ellenállt neki, sőt merészen kimondta Teremtője titkos nevét, ami azt bizonyította, hogy birtokolja a titkos ősi tudást (egyes megközelítések szerint Lilith a régi matriarchális istennők utolsó örököse). Az Úr kiűzte a Paradicsomból, és szörnyű átokkal sújtotta. Onnantól fogva minden nap ötven démonnak kellett életet adnia, és az emberek félelemmel és gyűlölettel viszonyultak hozzá. Az is az átok része volt, hogy sohasem találhat nyugalmat és boldogságot. A másik legenda szerint a száműzött Lilith volt az a Kígyó, aki megkísértette Évát az almafánál. Szövetséget akart kötni a második asszonnyal, neki is akart adni az ősi tudásból, talán őt is tudatossá akarta tenni. Lilith úgy választotta a szabadságot, hogy közben meg kellett küzdenie az állati testbe való száműzetés, a magány és az otthontalanság átkával, valamint azzal, hogy őt magát és ivadékait is démonként tartották számon. Végül kénytelen volt megtalálni a maga szerepét, és pusztító energiáit más, hasznosabb mederbe terelni. Talált magának egy szerepet az emberek lelki életében.

Ő lett a Föld árnyéka, feminin ellenpólusa, az elnyomott belső démon, aki mindenkit megkísért, és szembeállít saját magával. Ő a visszafojtott belső sötétség, a kísértés és az érthetetlen rombolás. Az ősi időkben védelmező amuletteket viseltek az emberek, hogy megóvja őket Lilith-től, ám mivel legbenső démonjainkkal szemben nem nyerhetünk külső védelmet, ezzel csak felbőszítették. Arra ösztönözték Lilithet, hogy a legváratlanabb pillanatokban támadjon, és szembesítse az embereket saját énjük legsötétebb részével. Lilith is ugyanúgy a teremtett világ része, mint bármi más, és ugyanúgy megvan a saját szerepe. Meg lehet próbálni kitörölni a tudatunkból, de attól még létezik. Lilith figurája jelképezi azt a belső tudatalatti árnyékunkat, ami sokáig lappang, amíg egy helyzet (ami rendszerint szoros kapcsolatokban adódik, ahol a legjobban levetjük racionális részünket) ki nem robbantja.

A mítosz három szakaszra bontható:1. Lilith lázadása; 2. Lilith száműzetése; és 3, Lilith magára találása. Ennek a három szakasznak felel meg a háromféle asztrológiai Lilith.

1. Az első szakasz az Aszteroida Lilith: ez a pont mutatja meg a horoszkópunkban azt a területet, ahol el vagyunk nyomva, ezért kénytelenek vagyunk fellázadni és a veszélyeket is vállalni saját szabadságunk és saját igazságunk érdekében.Ez az első típusú Lilith igazából csak a másik kettővel együtt fontos, és meghatározását nagyban akadályozza, hogy kell hozzá egy aszteroida efemerisz (geocentrikus koordinátákkal kiszámított helyzettáblázat), ami például Magyarországon nem hozzáférhető.
2. A második szakasz megfelelője a Sötét Hold Lilith, a száműzetés szimbóluma. Az ismeretlen világok jelképe, ahol Lilith otthontalanul, démonként bolyong, és gyűlik benne a keserűség és a bosszúvágy. Ebbe a szakaszba tartozik a Kígyó képe is: a tehetetlen düh egy idő után kirobban, és pusztítani akar.Ez egy frusztrált energia, ami szintén mindnyájunkban benne él, és nemcsak lelki tehetetlenséget, hanem akár szexualitásra való képtelenséget is okozhat. A csillagászatban egy kisebb fekete égitestként kezdték kutatni, ami viszont nem mindig látható egyértelműen. Egyes okkult tudósok szerint csak asztrális síkon létezik. A kutatók abban egyetértettek, hogy a Sötét Hold Lilith egy valódi tömeggel nem rendelkező égitest, amely csak minden hatodik hónapban észlelhető, amikor árnyékként elsuhan a napkorong előtt. A 20. században az obszervatóriumi megfigyelések némileg pontosították ezt a képet: ez a jelenség valószínűleg egy második kísérője a Földnek, amely háromszor távolabb kering körülötte, mint a Hold. Feltehetőleg egy porfelhő alakjában létező kísérő/szatelit.
3. A harmadik szakasz asztrológiai megfelelője a Fekete Hold Lilith, ami számunkra a leglényegesebb. Ő minden eddigi szakaszt egyesít magában, hiszen benne van a lázadó, a száműzött és elfojtott, valamint a kirobbanó is, aki helyet kér magának a világban. Útja vége kétfelé ágazhat: vagy szétrombol mindent, vagy építő mederbe tudja terelni energiáit. A Hold ellipszis alakú pályán kering a Föld körül, és ennek az ellipszisnek egyik gyújtópontjában található a Föld, a másikban a Fekete Hold. Nincs valódi fizikai formája, csupán egy mozgó pont, ami negatív energiaörvényként viselkedik. Ez a Hold negatív ellenpólusa, egyfajta vakfolt, ami a lelkünkben is éppúgy megtalálható.

Ezzel a vakfolttal leginkább a legszorosabb emberi kapcsolatainkban - elsősorban az anya-gyermek viszonyban és a párkapcsolatban - szembesülhetünk, de természetesen sokáig külső erőnek hisszük. Mint általában a tudat alatt elnyomott tartalmainkról, erről sem tudjuk, hogy nem a külvilág hatása vagy a sors átka, hanem a személyiségünkhöz tartozik. A feladatunk tehát három szakaszból áll: 1. elfogadni, hogy ez a vakfolt is a részünk, és a külvilág üzenetei rólunk szólnak; 2. megérteni a belső démon természetét; 3. átminősíteni és építő módon alkalmazni ezt a tomboló energiát életünkben. Hogy pontosan mit és hogyan kell átminősíteni, az a Fekete Hold jegybeli és házbeli állásának leírásából derül ki.

A KaSztella figurái közül a Démon jelképezi ezt az égi pontot.


Ha többre kíváncsi a Fekete Holddal kapcsolatban, keresse Birtalan Eszter: Lilith, istennő vagy démon? című könyvét (Tuan Kiadó, 2009)!